
partnerként a biztosítás jövőjében
Az SK Trend Kft. 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy korszerű technológiával támogassa a magyar biztosítási piac szereplőit. Az azóta eltelt időszakban nemcsak jelentős tapasztalatot szereztünk, hanem folyamatos fejlesztéssel, kutatással és innovációval alakítottuk ki azt a technológiai tudást, amely mára rendszerszintű megoldásokban ölt testet.
Fejlesztéseink mögött mindig a biztosítási piac valós igényei, a szakmai hozzáértés és az ügyfeleinkkel közösen szerzett tapasztalat áll. Több száz sikeresen integrált biztosítói termék, évente több mint 300.000 szerződés kezelése és több ezer üzletkötő munkájának támogatása jelzi, hogy a technológia nálunk nem öncél, hanem eszköz a fejlődéshez.
Célunk, hogy ne csak rendszereket építsünk, hanem olyan partnerséget is, amely segíti ügyfeleinket a folyamatos alkalmazkodásban, versenyképességben és növekedésben – mert hisszük, hogy a jövőt nem követni, hanem alakítani érdemes.
Tapasztalat évei
18+
Boldog ügyfelek
15K+
Befejezett projekt
20K+
Csapattag
20+
„Az évtizedek óta várt megoldás megérkezett”
A múlt tapasztalata és a jövő technológiája most találkozott – ebből született meg a szuperintegrált megoldásunk az SK MAX rendszer.
Hosszú évek fejlesztései most egyesülnek egy átgondolt, csúcstechnológiás rendszerben, ahol végre összeér a tudás és a vízió.
